2017. 09. 11.

Tanévkezdés az Anyahajóban - 2017/2018

Kedves Csapatom!

Most egy olyan dallal köszöntelek Benneteket, amit fiatal korunban nagyon sokat énekeltünk. Lehet, hogy Ti is hallottátok már:


Örülök, hogy mi is újra együtt lehetünk. A múlt tanév végén elbúcsúztunk néhány Társunktól, most pedig nagy szeretettel köszöntjük az új csapattagokat: Rolit, Adriánt, Marcit és H. Matyit.

Egy kis nyári élménybeszámoló után máris játékkal kezdünk. Mégpedig a Kahottal ismételjük át a legfontosabb tudnivalókat a Sakkpalotáról. Természetesen előtte a sakktáblánál minden kérdést szépen meg fogunk beszélni.

http://bit.ly/2xZU0xw

A játék végeredményéről-szokás szerint-készítsetek képernyőfotót, amit Bluetooth segítségével illesszetek blogotokba!
Szeretnék majd egy csoportképet készíteni, ahol már az új csapattagok is szerepelnek. Ha jó időnk lesz a héten, akkor majd keresünk valami szép helyet a parkban.

A foglalkozás második felében mindenki bemutathatja azt a kedvenc játékot,  amit az interneten talált , vagy amit szabadban  játszott a nyári szünet alatt.

Beillesztettem egy naptárt az Anyahajó oldalába, hogy mindig lássuk, hol tartunk, és éppen milyen projektben játszunk, dolgozunk.

Új Üzenőfalat is készítettem, amit az Anyahajó jobb oldalán látható tulipánokra kattintva érhettek el. Bátran írjatok, ha van kérdésetek, vagy üzennivalótok! Mindig fogok válaszolni mindenkinek.


Szeretettel várlak Benneteket az Anyahajóba: Irma néni




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése